Köszönet az ajándék könyvekért

books
Lábatlan Város Közösségi Céljaiért Alapítvány részére
 
Tisztelt Alapítványvezető!
 
Köszönettel és nagy örömmel vettük az iskolai könyvtár számára az ajándék könyveket. Ezzel az adománnyal régi hiányainkat tudjuk pótolni a gyerekek örömére.
A megvásárolt 41 darab könyv az ifjúsági állományunkat gyarapítja, és a tanév során a tanulóink hasznos időtöltésében fog segíteni.
A gyerekek és a magam nevében további jó munkát kívánva
 
                                            Köszönettel: Lángné Harkai Edit 
                                                                 iskolai könyvtáros
 
books
 

Állatok világnapja 2016

Hagyományainkhoz híven, idén is megrendeztük az állatok világnapjához kapcsolódó rendezvényünket az Arany iskolában október 7-én.

Az alsósoknál ügyességi feladatok, társasjátékok, mesék és kézműves foglalkozások színesítették a napot, míg a felső tagozatosok

Az év fajai 2016 cím viselőivel ismerkedhettek meg, különböző állomásokon, emellett sport- és kézműves foglalkozásokon is részt vettek.

Az előzetesen meghirdetett kiselőadás készítő versenyen a következő eredmény született:

– az 5-6. évfolyamosok között:

1. Szatai Dóra 6.a

2. Tolnai Laura 6.a

2. Hoffman Kíra 6.a

3. Kovács Lara 5.a

– a 7-8. évfolyamosok között:

1. Bota Boglárka 7.b

2. Motuz Benjamin 7.a

3. Török Emília 7.b

3. Kitka Kadosa 7.b

Az osztályok között verseny eredménye:

– 5-6. évfolyamban:

1. 5.a (131,5 pont)

2. 6.a (122 pont)

3. 6.b (114 pont)

4. 5.b (111,5 pont)

– 7-8. évfolyamban:

1. 8.a (136 pont)

2. 8.c (127 pont)

3. 7.a (120 pont)

4. 8.b (119 pont)

5. 7.b (117 pont)

 

 

1849. október 6. emlékére

oktober6

Reggel fél 5-kor eleredt az eső. Arad őrsége riadókészültségben volt. A katonák égő
kanóccal álltak a várfalon az ágyúk mellett. (…)
A 13 tábornok  Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő,
Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos,
Leininger- Westerburg Károly, Nagysándor József ,
Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly
méltósággal viselte a kivégzést.

A 13 aradi vértanú közül a legfiatalabb 30, a legidősebb 54 éves volt. Sápadtan, de
keményen lépkedtek a vesztőhelyre.
Elsőként POELTENBERG JENŐT vezették a bitófához. Haláltusája hosszú és szörnyű
volt.
TÖRÖK IGNÁC szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végezhetett volna vele.
LAHNER GYÖRGYNEK aznap volt az 54. születésnapja.
NAGYSÁNDOR JÓZSEF az utolsó pillanatig szivarozott.
Ezután következett a halkan imádkozó KNÉZICH KÁROLY:
Őt AULICH LAJOS követte.
LEININGER-WESTERBURG  KÁROLY sokat szenvedett, mire meghalt, mivel nagyon       
magas ember volt.
Mégsem ő szenvedett a legtöbbet, hanem DAMJANICH JÁNOS, akinek a maga 190
centijével földig ért a lába a bitófán. A hóhér nem is tudta fölakasztani, hanem meg kellett
fojtania.
GRÓF VÉCSEY KÁROLY végignézte társai akasztását. Sápadtan és nagyon egyenesen
ment az utolsó, üresen maradt bitófához. S mivel élő bajtársa nem volt, akitől elbúcsúz-
hatott volna, a halott Damjanich kezét csókolta meg.
A holttesteket elrettentésül estig még az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező
hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.

A többi 4 tábornokot KISS ERNŐT, LÁZÁR VILMOST, DESSEWFFY ARISZTIDET
és SCHWEIDEL JÓZSEFET  puskagolyó küldte a halálba.

 

oktober6

Ingyenes office csomag diákoknak

o365

Kedves Szülők, Diákok!

 

Ingyenes Office letöltés érhető el a Nemzeti Fejlesztés Minisztérium Tisztaszoftver programjának köszönhetően!

Most minden tanuló/hallgató és tanár ingyenesen töltheti le az Office 365 ProPlus programcsomagot, amely akár 5 számítógépre és mobil eszközre is telepíthető!

A regisztráció előtt érdemes áttanulmányozni a technikai útmutatókat.

 

o365