XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan verseny döntője

Eger 2025. június 13-15

Június 13-15 között került megrendezésre Egerben, a Teleki Pál földrajz-földtan verseny országos döntője, melyre az ország vármegyéiből, illetve a határon túlról Erdélyből, Felvidékről, és Kárpátaljáról érkeztek tanulók. Komárom-Esztergom vármegyét iskolánk tanulója, Wittmann Kevin képviselte, miután áprilisban megnyerte a vármegyei döntőt.

A verseny az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem illetve a Magyar Természettudományi Társulat szervezésének köszönhetően valósult meg.

A három napos megmérettetés írásbeli, szóbeli fordulóból valamint terepgyakorlatból állt. A Szilvásváradon tartott terepgyakorlaton Kevin az első helyen végzett.

Végül az összesítésben a 2. témakörcsoportban, amely a kontinensek földrajzát ölelte fel a hatodik helyet sikerült megszerezni.

Őszintén remélem, hogy a megszerzett tudás segíteni fogja Kevin középiskolai tanulmányait, ahol remélhetőleg hasonló szép sikereket kívánok neki.

Horváth Ágnes felkészítő tanár

KI A MESTER KÉTKERÉKEN?! – 2025 – DÖNTŐ

Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Magyar Autóklub által szervezett „Ki a mester kétkeréken” verseny országos döntőjét június 4-én rendezték meg Budapesten, a Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági és Oktatási Parkjában.

A döntőn az ORFK-OBB által rendezett vármegyei döntők legjobbjai (20 lány és 20 fiú) mérték össze KRESZ ismereteiket és kerékpáros technikai tudásukat.

Komárom-Esztergom vármegyét, fiú kategóriában, JUHÁSZ GERGELY, iskolánk tanulója (5.A) képviselte, hisz’ ő nyerte a tatabányai fordulót, mint ahogy erről már hírt adtunk.

Nehezek voltak mind az elméleti (40 tesztkérdés, 50 perc alatt), mind a gyakorlati feladatok,

amit közel 30 fokban, aszfalton kellett teljesíteniük a gyerekeknek.

Az országos döntőn a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó 2 fiú és 2 lány kvalifikálta magát a nemzetközi döntőre, amit 2025. őszén Szerbiában, Belgrádban rendeznek majd…sajnos a “mi fiúnk” nélkül.

Gergő KRESZ tudása kimagasló, ezért az elmélet után a 4. helyen állt, de a meleg és a nagy izgalom miatt a gyakorlati fordulóban most nem tudott egy “álom-pályát” menni.

Ezzel a teljesítményével is csodálatos eredményt ért el, mivel összetettben: a 10. HELYEN VÉGZETT!

GRATULÁLUNK!❣️🚴👏

Végtelenül büszkék vagyunk diákunkra, mert nem mindig az elért helyezés a lényeges, hanem az a nagyfokú fejlődés, ami a rengeteg befektetett munkának, tanulásnak a következménye!

A Biztonságos Közlekedés Aladémiája program részeseiként, iskolánk “zebra óráin” pedig egyre több a szorgalmas, tehetséges tanuló, akikkel eljuthatunk még erre a megmérettetésre, akár minden évben.

Felkészítő: Marosné Wendl Éva

KAÁN KÁROLY XXXIII. Országos Természet- és Környezetismereti verseny döntője

Mezőtúr 2025. május 23-25.

Hétvégén került megrendezésre a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti verseny döntője, melyet 33 éve Mezőtúron rendeznek meg 5.-6. osztályos tanulók részére. A döntőben való részvételhez az iskolai, és a vármegyei fordulót is meg kell nyerni. További nehézség, hogy a vármegyét csak 1 tanuló képviselheti az 5-6 osztályos tanulók közül. Ebben a tanévben iskolánk 5.a osztályos tanulójának Veres Fruzsinának sikerült eljutni a mezőtúri országos döntőbe!

Az országos versenyre kiselőadást kellett készíteni, egésznapos terepgyakorlaton részt venni, és elméleti fordulón kellett számot adni a tudásról, melyet a versenybizottság jelölt ki .Ezen kívül a szervezők poszter versenyt is előírtak, az alkotásokat külön díjazták.

A rendkívül szinvonalasan megrendezett versenyen Fruzsi a Balaton- felvidéki Nemzeti Park külön díját kapta jutalmul. Az összesítésben az azonos helyezéseket leszámítva 17. helyezett lett. A felkészülés és a verseny során szerzett sok ismeret remélhetőleg Fruzsinak is meghatározó lesz a természet szeretete iránti elköteleződésben , és további sikerek elérésében. Ezúton szeretnénk megköszönni a Lábatlani Gerenday-kertről tartott kis előadásunk elkészítésében nyújtott szakmai segítséget: Gönczi Mariannak, Császár Attilának, és Krajcsovszki Bencének.

Horváth Ágnes felkészítő tanár

A városi főzőversenyen I. helyezett lett az ARANY COOK-TÁK csapata!

Arany menü:

  • Káposztaágyon filézett harcsa gazdagon, bográcsban
  • Roppanó lapcsánka
  • Kapros–tejfölös mártogatós,ízlés szerint fokhagymával bolondítva

Cook-ták: Dr. Gubodyné Fekete Katalin, Csákiné Horn Rena, Nagy Mária, Patyi Péterné, Rozmánné Eckl Erzsébet, Betákné Lampért Gabriella, Kovácsné Szemes Annamária, Szűcs-Albert Eszter, Garai Norbert, Schrenk Péter

Helytörténeti vetélkedő

A Péczeli József Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Egyesület és az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium által szervezett nemzetközi Helytörténeti vetélkedőn, iskolánk ARANYÁSÓ csapata ARANY minősítésben részesült.
Csapattagok:
  • Eninger Adél
  • Tamura Tomikó Hannah
  • Mika Boglárka
Felkészítő tanár:
  • Csákiné Horn Renáta
Gratulálunk!

A Kárpát-medence legjobb 4400 helyesen írója versenyzett

A Kárpát-medence legjobb 4400 helyesen írója versenyzett, a Simonyi Zsigmond megyei helyesírási versenyen, az 5-8. évfolyamokon.

A versenyt a 7. osztályos ENINGER ADÉL nyerte, első helyezett lett.

Felkészítő tanár: Madocsai Márta

Szép eredményt értek el 5. osztályosaink is.

Kapu Nóra 11. hely

Mika Balázs 10. hely

Wittman Kevin 7. hely

Felkészítő tanár: Rozmánné Eckl Erzsébet

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Az országos döntő május 21-én lesz a Károli Gáspár Ref. Egyetem Pedagógiai Karán.

Nagyon drukkolunk Adélnak és Márta néninek a sikeres felkészüléshez.

József Attila Összművészeti Versenyen

A Lábatlani Arany János és AMI kiemelkedően jó eredménnyel végzett a Nyergesújfalui Kernstok Károly Ált. Iskolában megrendezett területi

József Attila Összművészeti Versenyen

Kreatív írás kategória:

I.hely: Szűcs Zita 6.a

III.hely: Endrédi Nóra 6.a

III. hely: Sujbert Regina 7.a

Versmondás:

I.hely: Varga Gergely 7.a

II: hely: Wittmann Kevin 5.a

Videókészítés:

II.hely: Teller Szabolcs 7.a