Alapfokú Művészeti Képzés az Arany János Általános Iskolában
A kezdetektől:
199o-es tanévtől van rajszakos tanár az Arany iskolában. Fontos volt számára, hogy megtalálja a tehetségeket, sikert adjon minden próbálkozónak, öröm legyen a rajzolás. A délelőtti órákon kívül, délutánonként rajzszakkörök voltak. Rangos díjakat nyertek megyei rajz versenyeken, megyei és országos rajzpályázatokon. Sikeres felkészítés után néhány tanítványunk művészeti középiskolába tanult tovább, a Kaposvári Képzőművészeti Szakközépiskolába és a Zirce a IV. Béla Művészeti Szakközép Iskolába, grafikusok lettek.
1995-ben Szűcs-A E tanárnő bizonylatot szerezett népi fazekas mesterségről, melyet a Budapesti Magyar Művelődési Intézet állított ki. Ezzel a végzettséggel lehetőség nyílt arra, hogy gyerekeknek is tanítsa ezt a szép mesterséget.
Nagyon sok tanuló jött délutánonként agyagozni. Közülük sok volt a magatartási, tanulási gonddal küzdő, sok kudarcot megélő gyermek. Lehetőség nyílt mindenki számára, hogy saját keze munkája által legyen sikeres. Havonta kiállításokat rendeztünk, a folyosók falai tele voltak rajzokkal, kerámiákkal. Továbbra is rendszeresen és sikeresen vettünk részt megyei rajzversenyeken. Diákjaink közül továbbra is sokan tanultak tovább művészeti iskolákba. Ketten a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen végzetek grafika-festő szakon. Lett számítógépes grafikus, formatervező mérnök, építészmérnök, belsőépítész, lakberendező, rajz tanár. Az évek alatt sikerült bebizonyítani, hogy milyen fontos, értékes tantárgy a rajz. Mindenki előtt láthatóvá vált, hogy a gyengén tanulók is milyen értékesek és sikeresek lehetnek. A tehetségeseknek pedig még több lehetőségük lett a kibontakozásra, fejlődésre. Ezek alatt az évek alatt egyre többen jártak a délutáni kerámia és rajz szakkörökre. A szomszéd településekről, a gimnáziumból is jöttek hozzánk tanulók. Évről évre bővült a létszám. Hírünk az országhatárt is átlépte. 2006-ban, a szlovákiai testvér településünkön, Karván is beindított kerámia szakos tanárunk és 6 diákunk egy nyári fazekas tábort, mely a mai napig működik.
2004-ben két lelkes tanárnő Molnár Éva és Kovácsné Jószai Irén színjátszó szakkört indított. Ezekben az években vállalták, hogy drámapedagógiai minősítést szereznek.
Annyira megnőtt az igény a művészeti foglalkozásokra, hogy az iskolánk művészeti iskolává nőtte ki magát. Hogy hivatalosan is alapfokú művészeti iskola lehessünk, sok feltételnek kellett megfelelni.
Fesztóry Tamásné, az akkori igazgatónő sokat segített, hogy mindez valóra válhasson. Több tanszak indítását terveztük. – Színjátszás – Tánc – Képző-és iparművészeten belül: kerámia és kézműves szakon. A személyi és tárgyi feltételek nagyon fontosak voltak. Csak megfelelő képesítéssel rendelkező tanárok taníthatnak a tanszakokon.
2005-ben indult hivatalosan az alapfokú művészeti képzés.
Három tanszakon, négy szakon indultunk, 139 diákkal.
Iskolánk igazgatói: Balogh Erzsébet /2012-ig/, Schrenk Péter /2013-tól/
Művészeti vezetők: Bérces Ferencné /2006-ig/, Urbánné Titter Gabriella /2013-ig/, Kovácsné Jószai Irén /2016-ig/, Szűcs-Albert Eszter /2017-ig/, Molnárné Harkai Mariann /2022-től/
Színjátszás tanszak tanárai: Molnár Éva /2009-ig/, Kovácsné Jószai Irén /2016-ig/, Molnárné Harkai Mariann /2009-től/, Rozmánné Eckl Erzsébet /2009-től/
Képző- és iparművészet tanszak – Kézműves és környezetkultúra tanárai: Bérces Ferencné /2010-ig/, Óvári Zsuzsanna /2017-ig/, Havasi Ágnes /2020-ig/, Gubodyné Fekete Katalin /2020-tól/, Kerámia tanár: Szűcs-Albert Eszter /2008-tól/
Modern-kortárstánc tanszak tanárai: Drégelyi Eszter /2007-ig/, Salik Zoltán táncművész /2007-ig./ Pedagógiai végzettség hiányában a táncművészek nem taníthattak, megszűnt a tanszak.
Minősítések:
2007-ben, az első minősítésünk után lettünk MINŐSÍTETT ALAPFOKÚ INTÉZMÉNY.
2014-ben volt második minősítésünk.
2021-ben a Covid járvány miatt elmaradt a minősítés. 2022-re várjuk.
Tevékenységeink, eredményeink:
Szín- és bábjáték szak:
2005-től évente 2 csoport indult /20-25 fővel/. A kezdő csoport feladat, előkészítés a művészeti munkára. Ismerkedés a játékokkal, dalokkal az életkori sajátosságok figyelembevételével. A haladó csoport 3-8. osztálytól a mesék feldolgozása, drámajátékok, előadások létrehozása. A kezdetektől, a mai napig sok előadásunk van az iskolában és az iskolán kívül. Szerepet vállalunk az iskolai és városi karácsonyokon. Fellépünk az öregek otthonában, óvodákban. Több városi rendezvényt színesítünk. Szoros kapcsolatban vagyunk a kézműves és kerámi tanszakokkal is. Az előadásaink jelmez és díszlettervezéséhez, elkészítéséhez kapunk segítséget. Évente két vizsgabemutatót tartunk: félévkor és az év végi Művészeti Gálánkon.
2010-ben a megyei Weöres Sándor Színjátszó Találkozón, Tatabányán a „Jóka ördöge” című előadással „Arany Minősítést” szereztünk. Kovácsné Jószai Irén vezetésével.
Évente váltakozó témákat dolgozunk fel. A gondolatmegszületésétől a megvalósításig, a közösség előtti megvalósításban csúcsosodik ki munkánk. A projektórák során kitalált és életre keltett diákkezdeményezések, programok, előadások, ünnepek az egész iskolai közösség számára fontos mérföldkövet jelentenek. Itt a gyerekek teremtő ereje kap lehetőséget a megnyilvánulásra.
Taulóink közül többen is ebben az irányba képzelték a továbbtanulásukat. Egy tanuló sikeres felvételt nyert Gór Nagy Mária Színitanodájába – rendező szakra. Egy lányunk a Patkós Irma Színművészeti Szakközép Iskolába jár, színi szakra. Több dráma tanszakos diákunk választotta a pedagógus pályát, köszönhetően művészeti oktatásunknak.
Kézműves és környezetkultúra szak:
Kézműves és tárgyalkotó foglalkozásokon különböző anyagokkal és technikákkal foglalkozunk. Ünnepi alkalmak, lakáskultúra, lakberendezés, népi hagyományaink, építészeti megoldások hagyományos és modern számítógépes megoldásokkal, lehetőségekkel.
Újdonság és lelkesen készülünk pályázati munkákkal a “SZABADFOGÁSÚ SZÁMÍTÓGÉP VERSENY” elnevezésű pályázatra animáció és digitális grafika kategóriában. 6 tanítvány vett részt.
A tanmenet kötelező feladatai mellett, több új pályázaton is indultunk a gyerekekkel, mint pl. Az országos katasztrófavédelmi rajzverseny, melyre a kezdő csoport diákjai rajzoltak.
2018-ban részt vettünk az Országos Kézműves Verseny döntőjében, Szarvason 3 tanulóval.
Minden évben jelen vagyunk a városi és iskolai adventi ünnepségen. Saját készítésű adventi koszorú és asztalidísz készítő délutánok előzik meg. Szebbnél szebb alkotások készültek aszülők bevonásával. Ünnepi képet készítünk digitálisan és szabadkézzel, melyet ünnepi képeslap formájában kiállítunk.
Évek óta alkalmazunk digitális technikákat a művészeti iskolában való tanításba, digitális tananyagfeldolgozással ismerkedünk meg a művészettörténet korszakaival is.
Szobrász – kerámia szak
2010-ben az iskolánk felújítását követően egy újabb külföldi lehetőség állt előttünk. Az Ausztriai Stoob település keramikus- művészeti iskolájában dolgozhattunk. Vezető tanár: Szűcs-A Eszter és 12 keramikus diák. Ott készítettük el, iskolánk homlokzatának kerámia betétjei, melyeket diákjaink terveztek. Sikerült olyan kapcsolatot kialakítanunk, hogy két diákunk ebben az iskolába tanult tovább és szerzett keramikus diplomát.
2015-től minden nyári szünetet munkával kezdünk a „Design-hét” elnevezésű nyári táborban 15-20 lelkes tanítvánnyal. Évről évre arra törekednek, hogy iskolánk folyosóit, a sötét lépcsőházat, osztályokat, könyvtárunkat színesebbé, hangulatosabbá tegyék. A tanév során elkészült csempéket, kerámia képeket, szobrokat, kis és nagyméretű festményeinket, tapétáinkat szakszerűen a megfelelő helyekre teszik. Közben, a gyerekek észrevétlenül megtanulnak: tapétázni, csemperagasztóval dolgozni, szöget, kalapácsot használni, falat festeni hengerrel, ecsettel és nem utolsó sorban takarítani maguk után. A cél nem csak az, hogy szép és hangulatos legyen a környezet és szívesebben járjanak iskolába, hanem az is, hogy a gyerekek saját munkáik díszítsék az iskolát. Büszkék lehessenek magukra, legyen sikerélményük, lássák, hogy van értelme a munkának, időnként a fáradozásnak is. Szakmákat is tanulgatnak közben, velem együtt. Az első évben szakmabeli szülők segítettek és mutatták, hogy mit hogyan kell csinálni.
A 2017-es tanévben egy olyan ötlet valósult meg, melyhez egy Német művész munkássága adta az inspirációt. Óriás méretű figurákat készítettünk papírmasé technikával, melyekkel bekerültünk az I. Országos Vizuális Alkotó Gyakorlat Verseny döntőjébe. A szoborcsoport az iskola előtti parkot, belső udvarunkat, eső esetén pedig a folyosót teszi hangulatossá. Ezzel a pályamunkával jutottunk el a Budai Rajziskola által kiírt országos rajz és tárgykészítő versenyére. Több mint 600 munka közül jutott be két lány a döntőbe, ami két napos, kétfordulós volt. Itt már egyénileg vettek részt a megmérettetésben. Az eredmény nagyon szép lett. Csapuka Boglárka harmadik helyezést ért el, Mélykuti Nóra dicsérő oklevelet kapott.
2019-ben a VI. Országos Kerámia és Szobrászat Verseny döntőjébe négy keramikus tanuló jutott be, melyet Budapesten a Nagy Imre Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Iskola rendezett.
2020-ban nyolc tanuló pályamunkájával vettünk részt a II. Országos Alkotó Gyakorlat Versenyen a Budai Rajziskola és Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnáziumban. Sajnos a COVID járvány miatt a döntő elmaradt.
2022-ben ismét bejutottunk 2 keramikus tanulóval a VII. Országos Kerámia és Szobrászati Verseny döntőjébe.
Évről évre egyre több tanuló jelentkezik művészeti középiskolába. Neszmélyre a Launay Miklós Művészeti Szakközépiskola grafikus és szobrász tagozatára, vagy Tatára a Talentum Iskola grafikus képzésére.
Alapfokú képzésünk feltételei, követelményei: – Minden évben hivatalos beiratkozás, tandíjak befizetése határidőre. Év végén bizonyítványt kapnak tanulóink. A hatodik évfolyamos tanulóinknak elméleti és gyakorlati alapvizsgát kell tenni. Az fél évkor és év végén, Művészeti Gálán, tanszaki bemutatón, kiállításon mutatkoznak be.
Lehetőségeink a bemutatkozásra:
Iskolánk aulájában havi szinten rendeztünk kiállításokat különböző témakörökben, különböző alkotásokkal. Rendszeres látogatói, szereplői, kiállítói vagyunk városunk Gerenday Kúriájában megrendezett művészeti tárlatoknak, műsoroknak. Nyáron művészeti táborokat szervezünk: „Mese tábor” – „Alkotni öröm” kézműves tábor – Design-hét. A követelményeknek, feltételeknek minden szinten megfelelünk.
2015 óta regisztrált „Tehetségpont” vagyunk. Logójukat használhatjuk honlapunkon.
2020 márciusától online oktatásban alkottunk. Az online oktatás és vizsgáztatás új kihívásokat és kreatív megoldásokat várt mindenkitől. A REDMENTA. com felület, YouTube catorna, Facebook és különböző internetes felületek felhasználásával oldottuk meg a feladatokat. Online kiállításokon mutattuk meg, a beérkező alkotásokat, aminek óriási sikere volt.
Hogy vagy? Milyen a hangulatod? ” A MANDALÁK elmondják”
INSTALLÁCIÓK kint vagy bent
SÍKBAN 3D
PORTRÉ tanulmányok
ÖNTANULMÁNYOK, absztrakt önarcképek
2021-ben aktívan részt vettünk városunk turisztikai központjának belső designjének kialakításában. Installációkat, szobrokat készítettünk különböző, papír és műanyag hulladékokból. Agyból kisebb állatkákat formáltunk a kiállító termekbe. /békák, teknősök, hangyák, madarak, stb./
Távlati terveink között szerepel a művészeti képzésünk megerősítése, népszerűsítése. A dráma-színjátszás és az ipar-képzőművészet tanszakok mellé más tanszakok kibővítése például a tánccal, média- informatika szakokkal.