Szövegszerkesztési feladat I.

Kedves diákok!

Az alábbi szöveget másoljátok be egy Word dokumentumba és a megadott kép alapján végezzétek el a módosításokat. Sikeres mentést követően (saját meghajtó) töltsétek fel az oldalra.

Létezik-e facebook-függőség? – a lájkolás lélektana

“az interneten fogunk élni” – hangzik el a facebook felfutásáról szóló a közösségi háló című filmben. mára ez a jóslat olyannyira beteljesedni látszik, hogy az új életformának megfelelő pszichés zavarok is kialakulóban vannak, sőt hamarosan ugyanúgy orvosilag diagnosztizált szenvedélybetegségek lehetnek, mint a drogfüggőség. “a facebook-függőségnél ugyanazok lehetnek a figyelmeztető jelek, mint általában az internetaddikciónál: ha valaki túl sok időt tölt ezzel, a háló teljesen beszippantja, ezért sikertelenül próbálja ezt a tevékenységét korlátozni. ha pedig mégis felhagy vele, akkor valódi megvonási tünetei vannak, például nyugtalan, vagy rosszul érzi magát” – sorolta megkeresésünkre kimberly young brit pszichológus. young – aki jelenleg egy, a netfüggőség kezelésére létrehozott angliai központ vezetője – 1996-ban a világon először határozta meg az új típusú szenvedélybetegséget, felállítva pontos kritériumrendszerét. szerinte az internetfüggőségnél – és ezen belül a kóros közösségioldal-függésnél – elsősorban nem is az számít, hogy valaki menynyi időt tölt a világhálón, hanem ennek kihatása az életére. az már aggasztó jel lehet, ha ez a tevékenység bármilyen zavart okoz a személyes kapcsolatokban, a munkában vagy a tanulásban, de a kóros nethasználat addig fokozódhat, míg a függő életét már a kibertér uralja.

Jó munkát!

Á.N.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük